ENERGIA ÉS KÖRNYEZETI TECHNOLÓGIA

Biomassza fűtőművek és kapcsolt erőművek

Erőművek, melyek biomassza tüzelőanyag hasznosítása által termelnek villamosenergiát, a jövőbeli energiaellátásunk fontos elemét képzik.
Ebben az esetben biomassza alatt szilárd biomasszát értünk pl. az erdőművelésből származó erdei vágástéri hulladékot, a fafeldolgozó iparban keletkező fa melléktermékeket vagy a település és külterület tisztításkor keletkező fákból vagy bokrokból származó hulladék gallyfát.
Németországban jogszabály alapján a NaWaRo* (azaz újratermelődő nyersanyagok) kategóriájába sorolják ezeket a biomassza fajtákat. Ezen kívül a használt vagy öreg fának nevezett fahulladékok, az olívamagok vagy a gabonahéj is a biomassza kategóriájába tartozik.

A SE AG teljes körű projektfejlesztésre vállalkozik a biomassza fűtőművek és kapcsolt erőművek megvalósítása területén. Az első koncepció vagy megvalósíthatósági tanulmány kidolgozásától kezdve egészen az engedélyezési tervdokumentáció elkészítéséig és a kivitelezés tervezéséig, melyek alapján az egyes üzemegységek tenderdokumentációja készül, támogatjuk a Megbízót minden egyes tervezési fázisban. Segítünk a versenyeztetés folyamatában, a megfelelő beszállítók kiválasztásában, koordináljuk a projekt résztvevőit (beszállítók, hatóságok, szakértők stb.), s tanácsadással kísérjük az építési felügyeletet egészen az Ön egyedire megtervezett biomassza rendszerének üzembe helyezéséig.

SE AG az ideális tervezői partner az Ön számára olyan biomasszát hasznosító projektek megvalósításánál, melyek teljesítményspektruma a villamosenergia termelés nélküli 250 kWth-tól ca. 40 MWth hőteljesítményig és 20 MWel villamos teljesítményig terjed. Győződjön meg a referenciáinkon keresztül kompetenciánkról és tapasztalatunkról!
Az erőművek hatásfokát kapcsolt energiatermelő rendszerek alkalmazása révén lehet javítani. Ilyenkor a villamosenergia termelés mellett a keletkező hulladék hő is hasznosításra kerül. A hő betáplálható egy meglévő távhőhálózatba, de hasznosíthatóvá válik ipari célokra is. A megtermelt villamosenergiát Németországban az EEG, Magyarországon a VET alapján a helyi villamosenergia szolgáltató köteles átvenni.

ivel nincs két egyforma projekt, az általunk tervezett rendszerek mindegyike a Megbízó egyedi igényeire szabva készült és készül a tervezőasztalon, ennek következtében minden egyes projektnél biztosítani tudjuk a lehető legkedvezőbb gazdaságosságot. Minden berendezés számos üzemegységből és komponensből épül fel, melyeknek megvannak a speciális gyártóik, beszállítóik. Feladatunk az, hogy meghatározzuk a berendezés optimális paramétereit, s koordináljuk az egyes üzemegységek egymáshoz illesztését. Ezáltal egy optimálisan méretezett és tervezett berendezés optimális gazdaságosság mellett válik megvalósíthatóvá.

* A NaWaRo (újratermelődő nyersanyagok – német jogszabály alapján) definíciója: Olyan növények, növényi részek, melyek a mező- az erdőgazdaságban valamint a kertészeti területeken hulladékként keletkeznek, vagy a település és külterület gondozásából származó nyesedék. A hígtrágya mellett ide sorolandó a törköly is. Németországban az EEG külön EEG-Bonus-szal értékeli a NaWaRo növények hasznosítását.

 

 

Impresszum

oldal tetjére

Copyright © 2009 www.seeger.ag
Design by PV Design